Internetdetektív

Hagyó nélkül sem lehet más a BKV működése

Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com

Közzétette: • 2010-02-3 • Rovat: Közélet, SajtóközleményekLevél a szerkesztőnek
1 Kritikán aluli2 Elmegy3 Jobbacska4 Jó5 Kitűnő (Még nincs értékelve)

A Lehet Más a Politika üdvözli, hogy Hagyó Miklós a BKV-botrányban való érintettsége okán lemondott fővárosi közgyűlési mandátumáról. A tiszta közélet megteremtéséért küzdő LMP ugyanakkor látja, nem elég eltávolítani a bukott vezetőket a rosszul működő rendszer éléről. Az ökopárt a BKV radikális átalakításában látja az átláthatóan működő, színvonalas szolgáltatást nyújtó közösségi közlekedés megteremtésének lehetőségét.

A volt szocialista főpolgármester-helyettes sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani. Az LMP most felkínál egy olyan programot, amely megvalósításával a fővárosi közlekedési vállalat vezetői és annak felügyelői egyszerre lehetnek tisztességesek és látszódhatnak is annak. Az utasbarát megoldással ráadásul nem csak ők, hanem a fővárosiak is nyernének.

A BKV Zrt. helyett a fővárosban létre kell hozni egy maximum húsz főből álló megrendelő szervezetet, amely elkészíti a menetrendet, megrendeli a szolgáltatást és ellenőrzi a teljesítést.

A szolgáltatókat versenyeztetnék egymással, hogy a kívánt minőségű szolgáltatás költségei leszoríthatók legyenek.

A szolgáltatókkal kötött szerződésekben pontosan rögzítenék a koncesszió időtartamát, meghosszabbításának feltételeit, az elvárt szolgáltatás pontos leírását és annak ellenértékét.

Budapest közlekedési problémáinak zöme az elővárosi közlekedés megoldatlanságából fakad. A szolgáltatás-megrendelés során ezért kiemelt figyelmet szentelnének az agglomeráció tömegközlekedési ellátásának.

Emellett meg kell végre alkotni a személyszállítási törvényt, mely tisztázza az alapellátás fogalmát, az adott viszonylatokban preferált személyszállítási módokat, valamint az állam és az önkormányzatok finanszírozási szerepét rögzítő feltételeket.

A finanszírozásban nem növelhető tovább a jegyár-bevétel aránya, amely Budapesten már most is jelentősen meghaladja a szakmailag indokolt szintet. Megfelelő hatékonyságnöveléssel a tömegközlekedési tarifák csökkentésére is sor kerülhet, ami fokozza a közösségi közlekedés vonzerejét, visszacsábítja a közlekedőket a környezetkímélőbb közösségi közlekedésre.

A tömegközlekedés fejlesztése mellett egységes fővárosi parkolási rendszert kell kialakítani, illetve el kell kezdeni a belvárosi dugódíj bevezetését, amelyek támogatják a fenntartható közlekedésfejlesztési irányt, bevételeik pedig hozzájárulnak a minőségi tömegközlekedés finanszírozásához.

Az LMP szerint kizárólag ez a program ad átláthatóságot, ez tudja kezelni a fővárosban kialakult tarthatatlan közlekedési állapotokat, és javítani a fővárosiak életminőségét.

Kiadó: Lehet Más a Politika párt (LMP)

Share

Témába vág(nak) még:

Címkék: , , ,

Szólj hozzá

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass.