Internetdetektív

A Magyar Rektori Konferencia Elnökségének állásfoglalása a parlamenti pártok ifjúsági szervezeteinek a felsőoktatási intézményeken belül való politizálás bevezetésére vonatkozó javaslatáról

Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com

Közzétette: • 2009-11-18 • Rovat: Oktatás, SajtóközleményekLevél a szerkesztőnek
1 Kritikán aluli2 Elmegy3 Jobbacska4 Jó5 Kitűnő (Még nincs értékelve)

Az MRK Elnökségének álláspontja szerint a pártpolitikai alapú politikai tevékenységnek nincs helye az egyetemeken és a főiskolákon. Intézményeinkben jelenleg is lehetőség van a szakmapolitikai érdekek kifejezésére és képviseletére egyaránt akár az egyetemi/főiskolai szenátus, mint a legfőbb döntéshozatali szerv ülésein, akár az intézményi közélet más színterein. A hallgatói önkormányzatok és más önszerveződő diákcsoportok éppen azért jöttek létre, hogy a hallgatók, a fiatalság érdekeit, felsőoktatási szakmapolitikai elképzeléseit közvetítsék az intézmény vezetése részére, illetve maguk is aktívan részt vegyenek a döntéshozatalban.

A Magyar Rektori Konferencia (MRK) Elnöksége a parlamenti pártok ifjúsági szervezeteinek kérésére ismételten megtárgyalta a felsőoktatási intézményeken belül való politizálás lehetőségének megteremtésére vonatkozó javaslatot.

A magyar polgárok egyszer már állást foglaltak abban a kérdésben, hogy helye van-e a pártszerveknek a munkahelyeken. Ekkor több mint 4 millióan, 95%-os többséggel úgy döntöttek, hogy a pártok vonuljanak ki a munkahelyekről.

Az MRK Elnökségének álláspontja szerint a pártpolitikai alapú politikai tevékenységnek nincs helye az egyetemeken és a főiskolákon. Intézményeinkben jelenleg is lehetőség van a szakmapolitikai érdekek kifejezésére és képviseletére egyaránt akár az egyetemi/főiskolai szenátus, mint a legfőbb döntéshozatali szerv ülésein, akár az intézményi közélet más színterein. A hallgatói önkormányzatok és más önszerveződő diákcsoportok éppen azért jöttek létre, hogy a hallgatók, a fiatalság érdekeit, felsőoktatási szakmapolitikai elképzeléseit közvetítsék az intézmény vezetése részére, illetve maguk is aktívan részt vegyenek a döntéshozatalban.

A felsőoktatási intézmények nem válhatnak a pártpolitikai viták színtereivé. Álláspontunk szerint nem kívánatos, hogy a pártok intézményeinken belül plakátokat ragasszanak, aláírásgyűjtéseket szervezzenek, és pártpolitikai rendezvényeket tartsanak; zavarva ezzel az intézményekben folyó oktatói és kutatói munkát, az intézmények a mai pártpolitikához képest lényegesen nyugodtabb, az egyetemek/főiskolák valós problémáival foglalkozó közéletét, ahol 400 ezer hallgató és közel 50 ezer oktató, kutató és más alkalmazott végzi munkáját.

Az MRK Elnöksége felkéri az MRK Elnökét, Társelnökét, Tiszteletbeli Elnökét és Bayer József akadémikust, elnökségi tagot, hogy a politikai szervezetek nyilatkozatát jegyző Elnök Urak együttes részvételével szervezett találkozón szóban is tájékoztatást adjon a kérdéskörrel kapcsolatban kialakult MRK elnökségi álláspontról.

Az MRK Elnöksége felkéri az MRK Stratégiai Bizottságát, hogy a felsőoktatás stratégiai céljai kialakítása során foglalkozzon ezzel a javaslattal és véleményét építse be a 2010 márciusában előterjesztendő stratégiai anyagába. Az MRK Elnöksége 10 igen szavazattal, egyhangúlag fogadta el a fenti nyilatkozatot.

Kiadó: Magyar Rektori Konferencia

Share

Témába vág(nak) még:

Címkék: , , ,

Szólj hozzá

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass.